2. Fejezet - Félelmek és azok legyőzése
Az elkövetkezendő napokban az egész család agya Anglia és Liverpool körül forgott. Anyán és apán egyre inkább látszott az idegesség - elég gyakran és elég hosszan bámultak a semmibe. Biztos voltam benne, hogy ilyenkor a szüleikkel való találkozás kisfilmjét játszották le lelki szemeik előtt - legalább az ezredik változatot.
A kicsi húgom az egészből csak annyit tudott felfogni, hogy elutazunk és új embereket ismerünk meg, akiket majd grannynek, grandpanak, Jessnek és Mattnek kell szólítania. Szegény nem is képes többre, hiszen csak négy és fél éves. De talán jobb is így, neki már nem kell rájönnie az igazságra, mert abban fog felnőni. Az öcsémet nehéz volt megfejtenem. Rajta nem mutatkoztak az idegesség nyilvánvaló jelei, ám néha elkalandozott pókerezés, Metinezés vagy Need 4 Speedezés közben. Mindig is csodáltam, amiért a döntők, versenyek során olyan nyugodt tud maradni, nem mutatja, hogy fél és bírja az egész terhet. Ám ha el is bambult elég hamar visszatért a jelenbe és azt mondta, hogy mostanában rájött a nosztalgia és a régebbi meccseit játssza le az agya. Nem tudtam mit gondoljak egészen a szokásos heti dumálásunkig. Régebben nagyon sokat veszekedtünk és ilyenkor anyáék mindig elküldtek minket sétálni, ahol megbeszéltük a dolgokat és újra szent volt a béke. Így teljesen rászoktunk, hogy heti egyszer elvisszük a kutyát sétálni fél órára. Ilyenkor nem kell félnünk, hogy anyáék meghallanak valamit, nyugodtan elmondhatunk mindent a másiknak.
Úgy döntöttünk, hogy az erdőbe megyünk sétálni, ott nyugodtan futkorászhat a kutya, nem kell megkötni. Hosszú percekig csak csendben sétáltunk egymás mellett. Hallgattam az erdei madarak csicsergését, a közeli forrás bugyogását, a falevelek hangját, ahogy az enyhe fuvallat meglengeti őket, beszívtam a friss virág illatot és élveztem a lombkoronán átszűrődő napfényt. Gondoltam, hogy tesóm el akar mondani valamit, de nem sürgettem, mert akkor csak ideges lesz és mindent magába fojt.
- Petra, te mit gondolsz erről az egész helyzetről? - teszi fel végre az első kérdést.
- Angliáról? - bólint - Nagyon fura helyzet. Sok filmet láttam, és könyvet olvastam a kényszer házasságokról és a szerelmesekről, akik új értékrendet képviselnek és megszöknek az szüleik akarata elől, de ezt átélni felfoghatatlan. Nem hittem volna, hogy ez még mindig létezhet, vagy hogy ez velünk történik meg. És nem is tudom... Miért kérded?
- Olyan fura ez az egész. Eddig tudtam, hogy ki vagyok: Kajtán Olivér, magyar állampolgár, többszörös magyar bajnok, diákolimpiai bajnok birkózó, kitűnő tanuló, akinek van egy nagyszerű, ám teljesen átlagos családja. Ezzel szemben most kiderül, hogy nem is ismerem a nagyszüleimet, valójában egy sznob arisztokrata család tagja vagyok, eredetileg angol, a családom pedig mindennek mondható csak átlagosnak nem. Nem tudom hova tenni ezt az egészet. Félek, hogy megváltozom, méghozzá a rossz irányba.
- TE ugyanaz maradtál Oli! Még mindig az a nagyszerű birkózó és kitűnő tanuló vagy, aki eddig is. Az, hogy a családodról kiderült, hogy nem az akinek hitted nem azt jelenti, hogy te más leszel vagy másnak kell lenned. Az embereket nem a családjuk alapján kell megítélni. Lehet, hogy meg fogsz változni egy kicsit, de biztos vagyok benne, hogy csak pozitív irányba - mosolygok fel rá. Igen, két évvel fiatalabb és már most magasabb nálam.
- Neked megmondom őszintén, hogy... baszki! Félek! ÉN! aki versenyen sem szokott izgulni, döntő előtt is el tudom temetni magamba a félelmet, mégis FÉLEK! Félek, hogy szégyellni fognak engem, minket - vallja be öcsém. Ezt senki másnak nem vallotta volna be. Túl nagy a büszkesége.
- Én is félek a reakciójuktól Oli. Nem vagy vele egyedül. Én sem voltam még soha gazdagok között, nem tudom hogyan kell viselkedni, vagy, hogy mit fognak hozzánk szólni. Ezzel szemben szeretném megismerni az igazi családunkat, anyáék egykori barátait. Először csak kíváncsiságot éreztem, de ezt egyre inkább felváltja a félelem.
- De neked mégis könnyebb lesz. Anyanyelvi szinten beszélsz angolul, én örülök ha össze tudok rakni pár mondatot helyesen.
- Ugyan már! Ott majd belejössz, meglátod. Ha csak angolt hallasz hozzászokik az agyad és átvált az angol gondolkodásra. Különben én is segítek majd. Te legalább tudsz normálisan táncolni! Nem hiszem, hogy örülnének, ha elkezdenék úgy táncolni, mint a Retróban - erre a gondolatra elkezd vigyorogni. Látott már párszor táncolni, hiszen elég sokszor együtt járunk bulizni a birkózókkal. Igen, együtt szoktam szórakozni az öcsémmel. Mondtam, hogy nem átlagos a kapcsolatunk.
- Jó, ebben is igazad van. Majd megtanítalak táncolni, te pedig cserébe segítesz az angolban. Áll az alku? - nyújtja a tenyerét egy ötösért.
- Áll - azzal belecsapok egy hatalmasat a tenyerébe.
- Te nem vagy százas. Mindig elfelejtem, hogy veled nem szabad lepacsizni, mert akkorát ütsz az ember tenyerébe, hogy az majd leszakad.
- Simán Kajtán - vigyorgok rá. Mondtam, hogy ezt a párbeszédet minden nap lejátsszuk fordítva is.
- Szerintem induljunk vissza, mert eléggé elcsatangoltunk az erdő belseje felé. Bukta hozzám! - tesóm eme mondatára megfagy a vér az ereimben.
Úristen! A kutya! Hol van? Ha elhagyjuk anya kinyír minket még az angliai utazás előtt. Huh, hál isten megvan. Még jó, hogy folyamatosan a nyomunkban maradt, különben most elhagytuk volna. Pedig ilyen még sosem fordult elő. Valami megváltozott bennünk.
Valami megváltozott bennem, egészen biztosan. Tetszett az eddigi megszokott életünk, ami ugyan átlagos volt, mégis csodálatos. Reggel korán kelés, suli, haza, kaja, tanulás, edzés, haza, alvás. Hétvégén verseny, csak vasárnap tudunk pihenni, tanulni. És a következő héten kezdődött az egész elölről. Annyira megszoktam ezt az életet, hogy el sem tudnék képzelni más milyet. A birkózás a motorja az életünknek, el sem tudnám azt képzelni nélküle. Most meg az egész megváltozik, megváltozhat. Más lesz a családom, új embereket ismerek meg, esetleg átszerveződik az életünk. És én akarom is, meg nem is. Pont, mint a mesében. Meg szeretném ismerni a családomat, mert kíváncsi vagyok, de nem akarom, hogy más legyen az életem. Félek már a gondolattól is, hogy megváltozik, mert ez a folytonosság ad biztonságot. Ettől függetlenül már vártam az indulás napját.
Miközben visszaindulunk a lakás felé olyan érzésem van, mintha valamit az erdőben hagytunk volna. Talán tényleg így van. A régi életünket és azt a világot, amit eddig ismertünk otthagytuk az erdő mélyén, ahova ha ismét elmegyünk, már nem találjuk ezeket az ismereteket, ugyanis a hirtelen támadt erős fuvallat mindet elfújta a mennyország irányába.
Eközben Angliában:
Szörnyű dolog elveszíteni egy gyermeket. A végeredményt tekintve teljesen mindegy, hogy betegségben, balesetben, vagy gyilkosságban veszítjük el, hiszen akkor már teljesen mindegy. Gyermeket elveszíteni olyan dolog, amit csak az érthet meg igazán, aki már átélte. A gyerekek töltik be szüleik életét vidámsággal, boldogsággal, büszkeséggel. A csemeték megvalósíthatják szüleik be nem teljesült álmait, vágyait, megtanítják nekik, hogy a féltés és a feltétlen, odaadó szeretet, amikor az ember mindenről képes lemondani, hogy gyermeke sorsát jobbá tegye.
A gyerekek szüleik legnagyobb ékességei, amit ők tudnak azt tudják a szülők is. A gyerekek alapján ítélik meg a szülőket és ez fordítva is igaz.
De nem csak a fényes alagút végén veszíthetünk el egy gyermeket. A rossz viszony, elhidegülés, a hatalmas család viták is meg tudnak ölni egy szülő-gyerek kapcsolatot. A gyermek mikor felnő egyre kevesebbszer keresi a kapcsolatot szüleivel, és azok sem keresik őt. A szülők már nem lesznek részei a fiuk vagy lányuk életének. Sokszor ez utóbbi sokkal rosszabb, mintha meghalt volna, hiszen a szülőt folyamatosan gyötri a lelkiismeret, amiért nem tudja rendezni a viszonyát utódjával. Sok család szakadt már szét a világon rossz szülő-gyerek kapcsolat miatt.
Benjamin és Jennifer Murray-nél jobban csak kevés ember érezheti át ezeknek a szavaknak a súlyát. Nyolc éven keresztül boldog családi életet éltek, hiszen két kisfiuk született, egy ikrek. Alexander és William között szoros testvéri kötelék alakult ki. Ám semmilyen emberi szeretet - lehet az akármilyen erős és tiszta - nem képes szembeszállni Isten akaratával. A szeretet senki sem tud itt tartani a Földön, mivel Isten szeretete sokkal erősebb. Ha magához akar valakit szólítani, akkor azt meg is teszi.
A nyolc boldog családi életet egy szörnyű betegség árnyékolta be. Az idősebb kisfiú, Alexander elkapott egy fertőzést, amitől leukémiás lett. Alexet és Willt mindig megtudták különböztetni, pedig egypetéjű ikrek voltak. Ennek az az oka, hogy a leukémia étvágytalanná, ennek következtében abnormálisan sovánnyá és sápadttá tette Alexet. Az is csoda, hogy megélte a nyolcéves kort, hiszen a legtöbb kisgyerek szervezete már öt-hat éves korában felmondja a szolgálatot.
A kisfiú halála után az egész család elkomorult és megváltozott. William a testvérét veszítette el, aki a másik fele, az ikre és a cinkostársa, egyben legjobb barátja volt. A kisfiú teljesen magába fordult, a tanulásba és a sporthoz menekült, amibe egyre inkább belefásult, kiégett. Mindkettőt szívvel, lélekkel csinálta, de ezek mellett nem jutott ideje a szórakozásra, nem tudott gyerek lenni, a testvére halála miatt túl gyorsan nőtt fel. A megváltást a középiskola hozta számára, ahol nemcsak igaz barátokat, de a szerelmet is megtalálta.
A szülők teljesen kifordultak önmagukból. Az addigi megértő, engedékeny szülőkből Drakónnal is vetekedő, merev, szigorú ősökké váltak, akik a széltől is óvták megmaradt fiukat. Már csak ő volt a reménységük, az örökös, aki tovább viszi a családnevet és átveszi a szállodaláncot, az édesség-, és vasgyárakat, valamint a The Times tulajdonát, vezetését. Fiuk minden egyes mozzanatát, tettét meghatározták és árgus szemekkel figyelték. Őszintén szólva teljesen elégedettek voltak fiukkal, hiszen szorgalmasan tanult, sportolt és mindig igyekezett megfelelni szüleinek.Mindig udvariasan viselkedett, a partikon kifogástalanul helyt állt, és tökéletesen beszélt magyarul, ami a világ egyik legnehezebb nyelve. Ám pár ismerősük felnyitotta a szemüket: a fiúnak nincsen gyermekkora, mivel túlságosan meg akart felelni nekik és túl gyorsan nőtt fel. Így hát örömmel vették, mikor fiuk bemutatta nekik barátait, akikkel a középiskolában ismerkedett meg, és akik befogadták maguk közé. Egy kicsit lazábbá tudták tenni Willt, aki megtanult szórakozni, és megismerte a szerelmet. Többször is elhozta barátnőjét, Rosemary Flamet hozzájuk ebédre, ahol ők is megismerhették fiuk választottját. A lány is rangos, gazdag családból származott, szüleié volt Anglia legtöbb hajógyára és egy nemzetközi TV társaság. Rosey kitűnő tanuló volt, ezenkívül pom-pom lány, akiben rengeteg volt a csapatszellem és a család iránti hűség. Nagyszerű nevelést kapott és mindenki biztos volt benne, hogy mindig is a család lesz számára az első.
Ám egy idő után fiuk már nem hozta el barátnőjét ebédekre, de nem mondott semmit sem. Azt hitték szakítottak és emiatt Will ismét magába fordult. Sajátos módon akarták megoldani a problémát: házastársat kerestek neki, hiszen Seftonban még mindig bevett módszer volt az elrendezett házasság. Nem tudhatták, hogy legjobb barátja szerelmét, Dorea Blacket szánták neki. Mindent félreértettek és összekuszáltak. Csak arra koncentráltak, hogy fiuknak tökéletes esküvőt szervezzenek. Nem hallgatták meg a vőlegényt, aki el akarta mondani: még mindig Roseyval jár, akit szeret és nem szeretné feleségül venni Doreát, ahogyan szerelme sem szeretne feleségül menni Charlus Potterhez. Fiuk és barátnője annyira kétségbe voltak esve a kényszerházasságok miatt, hogy elszöktek és Magyarországig meg sem álltak. Egy teljesen új életet kezdtek, ahol egymáséi és önmaguk lehettek. Egy gyermek elvesztésénél csak egy szörnyűbb dolog van: Két gyermek elvesztése.
Benjamin és Jennifer Murray mindkét fiát elvesztette, igaz különböző okok miatt. Alexander halálát fel tudták fogni ép ésszel, hiszen mindent megtettek annak érdekében, hogy a kisfiú életben maradjon. Minden szükséges gyógyszert és költséges eljárást de semmi sem segített és csak pár évet nyertek. Elvesztése fájdalmas és mély sebet ejtett a lelkükön, ami idővel behegedni látszott, mikor látták: Willre büszkék lehetnek és nem csak ők - Alex is az lehet a Mennyországból. Ám fiatalabb fiuk elvesztése feltépte a régi sebet, sőt elmélyítette azt. Ezeket a széthasított lelkeket csak egy CSODA tudná összeforrasztani.
Jennifer Murray ideges volt. Már sokszor közölt férjével meglepetéseket, vagy rossz híreket, ami után kezelni tudta hitvesét, de erre a helyzetre nem számított. Jessica Murray pár napja kereste fel a hírrel: Will és Rosey eljön az esküvőre. Benjamin éppen Franciaországban volt, hogy az M&M 's édességet ott is gyárthassák, magyarán terjeszkedni akart. Jen még nem tudta elérni hitvesét, mivel az folyamatosan tárgyalt. Tudta, hogy férje az na fog hazaérkezni, mielőtt fiuk és családja megérkeznének, de időben fel akarta készíteni. Will szökése után Ben úgy beszélt a családjukról, mintha csak egy fiuk lett volna, Alex, akit nyolc évesen elveszítettek. Jennifernek minden Willel kapcsolatos tárgyat el kellett pakolnia, mert férje tört, zúzott napi rendszerességgel - mindig abban az időpontban, amikor napi politikai és gazdasági beszélgetéseiket végezték Willel. ám néha, mikor Ben azt hitte, hogy felesége nem figyel, a férfi elgyengült és keservesen sírt, miközben Will valamelyik oklevelét vagy érmét tartotta a kezében. Jennifer tudta, hogy Bennek nagyon hiányzik a fia és a történtek ellenére nagyon büszke rá.
Jennifer újra tárcsázza férje számát, aki ezúttal fel is veszi:
- Szia Drágám!
- Szia Ben! De jó, hogy végre elértelek!
- Sajnálom, de elhúzódnak a tárgyalások, mivel nem képesek egy épeszű tolmácsot találni, aki normálisan tud franciául. De ez már a célegyenes.
- Majd csak megoldod. Hol vagy most?
- A szállodai szobában ülök az ágyamon. miért?
- El kell mondanom valami és jobb ha ülsz. Jess és Matt esküvőjéről van szó...
- A Timesban megjelent cikkel van valami baj?
- Nem, nem az tökéletes lett. Jess meghívta Willt és Roseyt az esküvőre a gyerekeikkel együtt. Eljönnek Ben.
- Hogy mi a fene? - csúszik ki a mindig tökéletes úriember száján.
- Jól hallottad. A fiunk, a felesége és az unokáink eljönnek az esküvőre.
- Nos hát ez... meglepő. És hol fognak aludni? Szállodában?
- Nem, dehogy is! Elizabethnél és Logannél fognak lakni. Már az esküvő előtt egy héttel itt lesznek, másnap, mint amikor te megérkezel. Jessica szeretné, ha együtt köszöntenénk őket. Mit gondolsz?
- Nos... hát... épp mondani akartam, hogy nem biztos, hogy aznap haza tudok menni...
- Benjamin Murray! A fiunk végre hazalátogat, 18 év után és te ennyit vagy képes mondani?! 18 hosszú éven keresztül úgy éltünk, mintha nem is létezne, mert te így akartad. De nagyon jól tudom, hogy még mindig szereted és hiányzik. Túléltünk mi ketten már sok mindent, de ha nem érsz haza a megbeszélt napon esküszöm, hogy félreteszem a büszkeségemet és elválok tőled. ÉN találkozni akarok a fiammal és az unokáimmal. Várlak - azzal lecsapta a kagylót.
Benjamin Murrayt mindez váratlanul érte. Tudta, hogy igaza van a feleségének, de félt. Griffendéles volt, mégis szégyenszemre félt. Már hosszú évek óta fojtogatta a bűntudat és most, hogy itt a feloldozás lehetősége, fél. Fél, hogy a feloldozás sokkal fájdalmasabb lesz, mint maga a bűntudat, ami a lelkét és a szívét marcangolja.
Imádta a fiát. Alex halála után megtanulta értékelni, hogy van egy egészséges kisfia. Úgy taníttatta, hogy át tudja venni az örökségét, mindent tudjon irányítani anélkül, hogy olyan tanácsadókra kéne hallgatnia, akik csak ki akarják semmizni. Már 14 évesen is több cikke jelent meg a Timesban, olyan színvonalasan tudott írni.
Kíváncsi volt az unokáira, hogy valamelyikük hasonlít e a Murrayekre. Ismét büszke akart lenni, hogy megmutathassa az embereknek milyen sikeres és nagyszerű családja van. De ehhez le kellett győznie a félelmét. Eszébe jutott egy idézet, ami egy magyar író angolra fordított könyvében olvasott: "Ha félsz, nem élsz!" Milyen bölcsek a magyarok! Talán pont ezért költözött oda fia és Rosey. Nagyon is kedvelte a lányt, aki abszolút illet Willhez. Ben ezt döntő érvnek tartotta: a fia akkor is jól döntött, most is meg fog bocsátani.
És a férfi, akinek mindene megvolt felhívta feleségét, hogy közölje vele: vissza akarja kapni, amit oly sok éve elvesztett. A nagybetűs CSODA megtalálta a Murray családot. Egy kisangyal a mennyországból a segítségükre sietett.
* Gárdonyi Géza: Egri csillagok - vagy százszor olvastam, muszáj volt beleírnom.
